2015. május 1., péntek

11. Az ötlet

Első sorban szeretném bejelenteni, hogy igen, átneveztem magam Fujimi-ra, ennek pedig több oka is van, de most elég ha annyit tudtok, hogy innentől ezen a néven tevékenykedek.^^ Másrészt pedig szeretném megköszönni, hogy ennyi feliratkozóval gazdagodtam, ilyen rövid idő alatt! Sajnálom, hogy ritkán érkezem részekkel, és azt is, hogy ennyire rövidek, de így tudom csak összehozni. Minden esetre igyekszem a legjobb oldalát mutatni írástudásomnak mindig.^^ Jó szórakozást!

 Ismét úgy kell álomba küszködnöm magam. Gondolataimat mélyen elásom, és inkább Micimackóra gondolok, hogy legalább álmomban legyen bennem békesség. Ám ez reménytelen. A valódi apukám képe rajzolódik ki előttem. Nem képzelek hozzá arcot, csupán egy sötét ruhát, és körülbelül ugyanolyan színű hajat, mint nekem, csak olyan fazonnal, mint ami Mike-nak van. Vajon mi állhat a levélben? Talán igaza volt Adam-nek, ha megnéztem volna, nem kattognék még ezen is. De mellette akkor is ott vannak még ketten. Adam titka, és a drága nevelőapám, úgy az egész lényében. Forgolódva próbáltam elnyomásra kényszeríteni ezeket az átkozott gondjaimat, de csak ideges lettem, és egy külső megfigyelő számára is vicces látványt nyújthattam. Az ágyban pörgő-forgó tizenhat éves lány, aki aktívságával már háromszor lelökte magáról a takarót, aztán mindig visszahúzta a feje tetejéig, de idegességében megint lelökte, járkált egy kört a szobájában, és visszafeküdt, hogy folytassa az eddigi mozgalmakat. Végül úgy keltem fel, hogy sikerült egy órát aludnom, és most fáradtan támasztom fejemet az asztalnak, hátha jobban meg sikerül tartanom a karommal, mint a nyakammal, bár mindkettő ugyanolyan fáradt.
 - Kicsit igyekezhetnél! Értem én, hogy péntek van, de el fogsz késni - buzdít apa.
 - Hogy vagy te ilyen éber? Hajnalig koncerteztetek - nézek fel rá bágyadtan.
 - Az évek meg a rutin - legyint. - Inkább te mesélj! Mi ez a nyomott kép? - ül le elém,. és kezével óvatosan felemeli a fejem, az államnál fogva.
 Bizseregni kezdek érintésétől és aggódó tekintetétől. Mintha nem is a nevelő, hanem a valódi apám szemébe ásnám magam. És közben mégis ott van egy plusz érzés... Zavarba ejtő közelsége, jellegzetes illata, és minden más... Remegni kezdek, el akarok tőle távolodni, de mégis visszafogom magam. Erős maradok, és sóhajtva így felelek;
 - Csak nem jól aludtam... Ennyi az egész. Biztos a meleg front miatt.
 Apa bólint, és elengedi az állam. Feláll, és tálkámat a mosogatóba helyezi. Minden mozdulatát figyelmesen lesem. Nem gyanakszik semmire, ezt látom rajta. És mégis olyan különös...
 - Hogy állsz az új számoddal? - érdeklődök hirtelen, ő pedig meglepetten néz rám.
 - Már megírtam. Csupán fel kell vennünk - felel izgatottan mosolyogva. Jó van, látom rajta, hogy nincsen semmi baja.
 - Majd mutasd meg! Nagyon tetszett, amiket eddig hallottam belőle - kérem, ő pedig vidáman biccent, és elrobog a fürdőszobába.
 Én is elhagyom az asztalt, és a cipőmet kezdem húzni. Mikor már fent van a lábamon, csak a táskát kell a hátamra dobni, és indulhatok is az iskolába. Adam szokásához híven vár engem, ami egy kis nyugalommal tölt el. Próbálom neki minél természetesebb mosolyomat mutatni, és kedvesen köszönök.
 - Minden rendben? - kérdezi rögtön.
 - Igen, persze. Ma már sokkal jobban vagyok - bólogatok hevesen.
 - Ennek kifejezetten örülök. Nem gondoltad meg magad a levéllel kapcsolatban? - teszi fel a lehető legóvatosabban a kérdést.
 - Egyenlőre nem. Sőt, biztos vagyok benne, hogy nekem így a legjobb - jelentem ki, ezt most már teljesen őszintén.
 - Jól van - biccent, és innentől csendben baktatunk a suliba.
 Mindenki a hétvégi programját ecseteli hangosan, ami egy péntek reggel teljesen természetes esemény. Nem véletlenül számítok nyominak, elvégre ezt a két napot általában mindig csak Adam vagy egy könyv társaságában szoktam eltölteni. De ahogy így lépkedünk a suli folyosóin, eszembe jut, hogy miért ne lehetnék egy kicsit apukámmal. Elvégre ő is sokat dolgozik, biztos örülne egy kis lazító kikapcsolódásnak a lányával. Meg amúgy is régen voltunk kettesben bárhol. Meg aztán... Ha egy ízig-vérig családi programban vennénk részt, teljesen megbizonyosodhatnék arról, hogy nem vagyok belé szerelmes. Ezekkel a gondolatokkal feltöltve vonultam Adam oldalán, és nyilván neki is feltűnt a hirtelen jött frissességem.
 - Na, mi van, mit vigyorogsz? - néz rám kedvesen.
 - Rá kéne vennem apát egy közös hétvégi programra - mondom neki, ő meg zavartan megvakarja a fejét.
 - Nem túl elfoglalt mostanában? - érdeklődik.
 - Igaz, nem rég írt új számot, de talán van ideje rám - felelem.
 - És hova akartok elmenni? - kérdezősködik tovább.
 - Nem tudom. Mondjuk valami wellnessbe, vagy amire apa pénzéből futja. Bár elég jól keres, szerintem ezzel nem lenne gond.
 - Ha mégis, nagyapámnak van egy jó kemping helye nem messze innen. Talán le tudom dumálni, és akkor talán mehetünk közösen is, tök ingyen - ajánlja fel kedvesen, nekem meg rögtön felcsillan a szemem.
 - Ez jó gondolat! Köszönöm szépen! - lelkesedek fel, és megölelem. Ő természetesen visszaölel.
 Adam karjaiban teljesen más érzés lenni, mint apáéban. Felszabadultabban tudom őt ölelni, mindenféle kínosság vagy remegés nélkül. És ami a legdurvább, hogy fele olyan jó érzést nem nyújt, mint azok az illatos és erős férfi kezek, amik otthon várnak rám mindig. Elvörösödök, és zavartan elengedem. Nem nézek a szemébe, csak egy pillanatra, amíg rámosolygok, hogy kevésbé legyenek gyanúsak gondolataim.
 Az osztályban levetem magam a helyemre, és újból rám jön a fáradtság, hála a virrasztásnak. De bűnösnek ítélt gondolataim itt is ébren tartanak, mert eszembe jut... Milyen lehet együtt aludni apával?

2 megjegyzés:

  1. Biztos nagyszerű lehet! Én kipróbálnám legalábbis, milyen Mike-kal aludni. :D Sietek (azért el kellett olvasnom, hiszen a házi várhat, igaz?...), úgyhogy most csak ilyen kis rövidet írok. Nagyszerű vagy, köszönöm, hogy mindig fenn tudod tartani az érdeklődésem, ami pedig általában nem könnyű feladat. :) Hajrá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy mindig lelkesen olvasol, és kommentelsz!^^

      Törlés