2015. június 6., szombat

15. Porcelánszív

Oké, először is szeretném megköszönni ezt a rengeteg hozzászólást az előző bejegyzésemhez, illetve azt, hogy lassan eléri a blog a hetven feliratkozót! Sosem gondoltam volna, hogy valamelyik blogomon valaha lesz ekkora szám!^^ Igazán hálás vagyok.c: Aztán most, hogy egy rövid kis ,,bevezetőben" ezt elmondtam, megragadom az alkalmat, hogy bejelentsem, jövő héten nem tudok részt kirakni, mert nem leszek net közelben. Egy hétig. Remélem, nincs harag, igyekszem majd a lehető leghamarabb bepótolni!^^ Nyah, jó szórakozást ehhez.c:

 Mikor sikerül letörölgetnem a könnyeimet, kicsit összeszednem magam, mély levegőt veszek, és benyitok a kisházba. Próbálok a legtermészetesebben viselkedni, már amennyire ez egyáltalán lehetséges egy ilyen helyzetben. 
 - Mindjárt ebédelünk, szólj Adamnek! - kér meg apa kedvesen. - Aztán teríts meg, légyszíves!
 Bólintok, arra, hogy hozzászóljak, képtelen vagyok. Eluralkodik rajtam a szégyen, és amikor benyitok Adamhez, ez az érzés felerősödik. Arcát kezébe temetve ül az ágyán, és még arra sem kapja fel a fejét, ahogy az ajtó nyikorogva kinyílik, és belépek rajta. A válla rázkódik, légzése szaggatott. Sír.
 - Kész az ebéd - jelentem ki, érzelemtől mentesen. Bocsánatot kéne kérnem azért, ahogy beszéltem vele, de nem tudok. Pedig... Neki talán nehezebb is, mint nekem. Nem csak a hatalmas korkülönbség miatt, hanem azért is, mert apa tudtommal nem meleg. 
 Rossz nézni, ahogy szenved. Egy pillanatra sem néz rám, csak még inkább összehúzódik, ahogy meghallja a hangom. Tudom, mondanom kéne neki még valamit, ezért mély levegőt veszek, becsukom magam mögött az ajtót, és elé ülök az én ágyamra.
 - Ne sírj, kérlek! - motyogom. - Saj... - kezdem, de képtelen vagyok jól folytatni. - Sajnos ez nem könnyű.
 Még mindig nem szól semmit.
 - Nem akarlak én sem elveszíteni téged, de tudod... Nekem is nehéz - mondom, leszegezett tekintettel.
 - Csak nem? - szólal meg hirtelen, és most először néz fel. - Mondd, mennyire nehéz? Mondd, nem vagy te egy kicsit önző?
 Izmaim megremegnek, haraggal teli tekintettel pillantok rá.
 - Te nem akartad nekem elmondani a kis titkodat ki tudja, hány éven át! Mondd csak, mit vártál? Hogy majd a nyakadba ugrok, és azt mondom, minden rendben lesz? Hogy szerencsére az én apukám is meleg, és majd biztos boldogan fog igent mondani a legjobb barátomnak, aki ráadásul velem egyidős? De igazad van, nyilván én vagyok az önző - kiabálom haragosan.
 - Angel, a problémánk nem ugyanaz, ezt te is látod - kezdi, a helyzethez képest viszonylag higgadtan. - És azt neked is tudnod kell, hogy én sajnálom, hogy így alakult, ahogy. Azt akarom, hogy megérts! Én is megértem, ami téged bánt, de amíg így beszélsz velem, nem tudjuk normálisan megbeszélni. Amíg ilyen hangnemben szólsz hozzám, csak annyit kérek, inkább hagyj békén! Régóta őrlődöm. És látod, ezért nem mondtam el neked - kijelentései után tekintetén látom, hogy kicsit felhergelte magát, így sóhajt, és így folytatja: - Mondd meg Mike-nak, hogy majd később eszem, most nem vagyok éhes!  Te pedig... Pihend ki magad. Felejtsd el, amiket mondtam, majd megpróbálom túltenni magam rajta. Te meg légy boldog apáddal! Láttam, hoztál óvszert is. Hát ha ezt szeretnéd... Csináld! Nincs közöm hozzá, nem szólhatok bele.
 Ökölbe szorítom a kezeim, ráharapok ajkamra, majd szó nélkül kisétálok, és becsapom magam mögött az ajtót. Lehunyom a szemeim, és hátradőlve végigcsúszok rajta. A zokogás kerülget. Nem is tudom, mit kellett volna mondanom neki erre. 
 ,,Majd ha megnyugodtam, megbeszéljük..." - gondolom, és megtörlöm a szemem, hogy apa ne lássa, a benne összegyűlt könnyeket. 
 Éppen akkor lép ki apa a fürdőszobából, amikor feltápászkodom a földről, és el kezdem az asztalt törölgetni. 
 - Adam? - kérdezi apa.
 - Később jön, most nem éhes - jelentem ki. Érzem, hogyha megint kéne szólnom, hangom remegne, és nem bírnék az indulataimmal. Csak imádkozni tudok, hogy apa nem faggat tovább. Nem is faggat, látja, hogy nincs minden rendben, és ilyenkor tudja, hogy az a legjobb, ha békén hagy egy ideig.
 - Hamburgert készítettem. Saját húspogácsával, nem azzal a szar boltival. Tudom, hogy szereted. 
 Nem felelek, csak rámosolygok. Egy darabig vacillálok, hogy kettő, vagy három tányért rakjak ki, de végül a háromnál maradok. Gyerekes lenne egy ilyen aprósággal is rontani a helyzeten. Annak az oldalára ülök az asztalnak, ahova kettőt raktam, és egy finom biccentéssel üzenek apának, hogy előttem foglaljon helyet. Így igazságos. Apa kihoz egy zöld tálcát, megrakva hamburgerekkel, és elém ül.
 - Jó étvágyat! - mondja.
 - Neked is - motyogom halkan, alig hallhatóan.
 Leemelek egyet a tálról, de úgy érzem, egy falat sem tudna most lecsúszni a torkomon. Aztán mikor mégis sikerül leküzdenem egyet, szinte lelkiismeret-furdalásom van miatta. Apa sajnálattal figyel. Ismer annyira, hogy lássa rajtam a szomorúságot. Tekintetemmel azt próbálom neki üzenni, hogy nincs oka rá. ,,Szemét vagyok! Megérdemlem azt, hogy marjon a bűntudat."
 Nem sokkal később Adam is kilép az ajtón, emelt fővel. Nem látszik rajta a sírás nyoma, sem az, hogy sajnálna bármit is, amit mondott nekem. De nem néz rám, egy pillanatra sem, csak leül mellém, és vesz egy hamburgert.
 - Jó étvágyat! - biccent határozott hanggal.
 ,,Semmi bajom. Megtartottam az önbizalmam." Az ő szeméből ezt olvasná ki az, aki nem ismeri eléggé. De tudom, hogy legbelül ő is gyötrődik és emésztődik. Érzem, hogy nem azért nem néz rám, mert haragszik, hanem mert nem mer. Fél attól, hogy szúrós tekintetet küldök felé, vagy megalázom, ahogyan ő tette. De nem tennék ilyet. Nem mondanék neki semmit. Helyette én is csak a hamburgeremet bűvölöm, melyből még csak két falat fogyott el.
 - Adam - szólalok meg hirtelen. Hangom úgy vág bele a csöndbe, mint egy penge. - Nem azért hoztam, amire te gondoltál. Igazából... Fogalmam sincs, miért hoztam, de nagyon szégyellem magam miatta.
 - Mit hoztál? - kérdezi apa csodálkozva.
 - Egy... - kezdem, de Adam félbeszakít.
 - Egy porcelánszívet, amit tőlem kapott - jelenti ki természetesen. Értetlenül meredek rá. - Azt hittem, azért hozta, mert nem tetszett neki, és be akarja hajítani a vízbe, hogy többet ne is lássa. Meg akarja tagadni az érzéseimmel együtt.
 Apa amolyan ,,Mindent értek" tekintettel bólint, és zavartan dörzsöli a halántékát.
 Adam el akarja hitetni apával, hogy szeret engem. Nem tudom eldönteni, hogy ez most gyáva húzás-e, vagy csak menteni szeretné a menthetőt, minden esetre hálásan, és nyugalommal feltöltve dőlök hátra a széken. Úgy döntök, belemegyek a játékba.
 - Nem, Ad, erről szó sincs, mondtam neked! Én csak... Nekem csak át kell még ezt gondolnom.
 - Lehet, elhamarkodottan vallottam be, amit bevallottam - áll fel az asztaltól,.és néz rám végre, először az ebéd óta. Szeme villámokat szór -, de azt tudnod kell, hogy én őszintén mondtam el mindent. És az érzéseimen nem tudok változtatni. Fogadd el a szívet! Mondj nemet, de fogadd el!
 Lesújtó tekintete a földbe tipor. Apa próbál nem részt venni a vitánkban, már nincs is bent a konyhában. De jelenlétéről Adam szavai is árulkodnak. A szégyenemtől a mélyben érzem magam, de tudom, hogy Adam valójában mélységesen szégyelli magát, és ezért találta ki ezt a kis történetet. Mind a kettőnknek jót akar. Nem akar elveszíteni. Csak azt az egyet bánom, hogy ezzel nem csak a mi kis hétvégi kiruccanásunk ment tönkre, hanem az egész életünk. El kell felejtenem, hogy valaha is szerettem az apámat, és össze kell jönnöm a legjobb barátommal. Ezzel a gondolattal válaszolok neki, az előbbi kérésére.
 - Én... Nem akarok nemet mondani.

8 megjegyzés:

  1. Hjujj ^^ ez nagyon király lett :D gratulálok hozzá :) ) és várom a kövi részt ;):) Amúgy meg tök jó ötlet volt ez az " Adam Angel " dolog. :D kíváncsi vagyok hogy végül mi fog kisülni ebből az egész helyzetből. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom őszintén, én is.:D Remélem, ki tudom majd belőle hozni a legjobbakat.v.v És köszönöm szépen!^^

      Törlés
  2. Olyan érzelmesen írsz :c Elsírtam magam :') <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez elmondhatatlanul jól esett, köszönöm szépen!\(^^)/

      Törlés
  3. Jaj..ez olyan jó lett és teli érzelmekkel.. Egyszerűen tökéletes.. Siess az új résszel <3

    VálaszTörlés
  4. Wow, igazi dráma :D Nagyon tetszett! Jól összekeverted a dolgokat - és szerintem pont a csavarok tesznek jóvá egy történetet. Szóval hajrá! :)
    Felteszem, nyaralni mész. Érezd jól magad! Csak kibírok egy hetet fejezet nélkül... majd olvasok helyette pár fanfic-et. :D

    VálaszTörlés