2015. július 7., kedd

17. Kapocs

Hát sziasztok!^^
Igen, megint itt. Tudjátok... Az írás a mindenem. Egyszerűen mindent ki tudok magamból adni, teljesen megnyugtat. Ajánlom nektek is!c: Remélem, tetszeni fog nektek, ez a kicsit elnyújtott, érzelmesebb rész.^^ ,,Néha ilyen is kell.":3

 A parton fekszünk, kicsit nedvesen, fürdőruhában. Adam vízszintesbe helyezte testét, én pedig a hasán nyugtatom fejem, a felhőket fürkészve. Egész' sebesen mozognak ahhoz képest, hogy a parton nyoma sincs a szélnek. Csak a kisebb hullámokon látni, hogy távolabbról érkezik egy-egy szellőlökés. A nagy melegben mondjuk nem ártana, ha mi is éreznénk valamit. Adam légzése lassú, azon se csodálkoznék, ha aludna. Ezért kíváncsiskodva feléfordítom a fejem.
 - Puha a hasad.
 - Mily meglepő fordulat - konstatálja szarkasztikusan, én pedig felnevetek.
 - Azt hittem, aludtál.
 - És ezért fel akartál ébreszteni? - vigyorog rám pimaszul. - Igazából csak gondolkodtam. 
 - Szoktál? - nézek rá tettetett meglepettséggel, mire óvatosan megpaskolja a hasam. Ösztönösen összegörnyedek erre a cselekedetére.
 - Nem leszünk így jóban! - fenyeget mosolyogva.
 - Te kezdted - vonom meg a vállam. - Min gondolkoztál?
 - Csak azon az alapvető kérdésen, hogy mi lesz most... 
 Ismét az eget kezdem bámulni, újra csend ül közénk. Mi lesz most? Eljátsszuk, hogy együtt vagyunk, de tulajdonképpen értelmetlenül. Nem magunkat csapjuk be ezzel, hanem azt, akit egyébként mind a ketten szeretünk. Talán neki is meg kéne tudni az igazságot, hiszen mégsem titkolhatjuk örökké... De félek a következményektől. Ha Adam-et visszautasítja - márpedig valamilyen szinten reménykedem benne -, akkor összetöri a szívét, de nem tudom, bennem lenne-e még annyi mersz, hogy bepróbálkozzak nála. Akkor is az apám maradna, ha őszinte lennék vele? Ha elmondanám neki, hogy többet érzek iránta, mint kellene? Nem tehetem meg. Az lenne a legjobb, ha végleg elűzném ezt a valóban lehetetlen szerelmet. De nem tudom. Vele élek. Ismerem minden mozdulatát, hobbiját, porcikáját, és... Imádom. Nem tudok róla lemondani egy csettintésre. Ahhoz több kell. Sokkal több. 
 - Próbáltál már lemondani róla? - kérdezem hirtelen, igazából magamtól, de utólag tűnik fel, hogy hangosan érdeklődtem.
 - Persze - mondja Adam halkan, kicsit lankadtabban, mint ahogy eddig beszélt hozzám. - De nem voltam rá képes. 
 - Téged mi fogott meg benne?
 - Olyan... Kedves, jóindulatú, humoros, odafigyelő, és a külseje sem utolsó szempont. Szerintem az, ami téged is. Egyszerűen... Nincs egy darab rossz tulajdonsága sem. Vagy ha van, én nem ismerem őt eléggé ahhoz, hogy tudjam, mi az. 
 Hasra fekszem, fejemet most nem támasztom Adam felsőtestére, és egy pillanatra elgondolkodom. Eddig valóban nem tűnt fel semmiféle ilyen negatív dolog apában, pedig olyan nincs, hogy valaki tökéletes legyen. 
 - Talán a túlzott munkamánia - bököm ki. - Csak nagy ritkán ment eddig a kapcsolatunk kárára, de ha belekezd valamibe ezzel kapcsolatban, nem tudom elrángatni sehová sem. Ha dalt ír, sokszor hozzá sem tudok szólni. Vagyis... Figyel rám, de látom rajta, hogy a gondolatai valójában máshol járnak, és kicsit fel is hergelem vele, ha megzavarom közben. Nem szokott sokat mérgelődni, de akkor bizony megesik - mosolyodom el, és egy könnycsepp gurul ki a szememből. - Én... Nem akarom őt elengedni, érted?
 - Értem - mondja, és magához húz.
 - Ezért sem akarom elolvasni a levelet. Tudom, ha választanom kéne apa és apa... illetve Mike között, akkor apa lenne a jó választás.
 - Ha olyan szempontból nézzük, hogy ez a helyzet így nem vezet semmire - bólint Adam.
 - Viszont nem lennék képes elengedni. Annyi szép emlékem van vele kapcsolatban, annyira megszerettem... Tudod, mennyire. De azt leszámítva is... A picsába, hiszen ő nevelt fel!
 - Tudom.
 - És minden szép, ami velem történt, az csak hozzád és hozzá köthető. Sosem voltak barátaim, nincs igazi anyukám, nincsen semmim sem. Csak ti. Tudom, ez nálad is hasonlóan van. És sajnálom, hogy megint csak magamról pofázok.
 - Egyszerű szerelmi bánatban sokan szenvednek, és végül is az enyémet is lehet annak hívni - kezdi, és elmosolyodik. - De olyan ritkán fordul elő, hogy valaki a saját nevelőapjába szeressen bele.
 - Jó, de te meleg vagy!
 Látszólag egy kicsit megsértődik meggondolatlan kijelentésemen, ezért egy picit össze is húzom magam szégyenemben, de aztán megenyhül, és így folytatja:
 - Ez még nem változtat a tényen, hogy sokan olyat szeretnek, aki elérhetetlen számukra.
 - Én is olyat szeretek - motyogok magam elé meredve.
 - Nem olyan biztos az. Lehet, hogy Mike is odáig van érted, csak hát... Kötelessége letagadni. Úgy, mint neked.
 Arcán keserű mosoly ül, én pedig zokogni kezdek. 
 - Hogy vagy te képes engem ilyenekkel pátyolgatni? - nyögöm. Egyszerre vagyok feldúlt és meghatott. - Ez lehetetlen, érted? Ilyen nem létezik! Ráadásul te is szereted. Én mégis képtelen vagyok azt mondani, hogy apa homoszexuális! Milyen ember vagyok én? Mondd már meg nekem!
 - Gyönyörű, kedves, megbízható, megértő... Soroljam még? Te is tudod, hogy nem lehetetlen a dolog. Mármint, hogy Mike beléd szeressen. Csak letagadod, mert le kell tagadnod. A legjobb, ha belenézel a levélbe - magyarázza komolyan, utolsó mondatát csak úgy spontán hozzákötve az eddig elmondott dolgokhoz. 
 Csak nézek rá, szememben könnyek sorakoznak. Nem tudok erre mit reagálni. Ismét hátamra fordulok, és az egyre sötétebb égboltot kezdem pásztázni. Ez a fiú itt mellettem az, aki az életét is nekem adná. Talán én képes lennék rá? Bele tudnék törődni, ha Mike is szeretné? Nem tudom, tényleg nem tudom. Ő viszont majdnem hogy kijelentette; legyünk együtt. A levéllel arra célzott, hogy ezt viszont nem lehet. Tudom, lehetetlen és képtelenség. De... Olyan jó lenne őt csókolni Adam helyett. Olyan jó lenne az ő mellkasán pihentetni a fejem. ,,Talán ezt még meg is tehetem..." - jut eszembe a pajkos gondolat, de azon nyomban elűzöm. Ilyen önző nem lehetek. Egyszerűen szörnyű ember vagyok, ha ezek után, amiket Adam mondott, képes lennék ráhajtani. Ráadásul amúgy sem tehetném meg. Az apám. És az is marad. Lehet, már nem sokáig, de akárhogy is alakul, sosem lehetünk együtt. Ebbe a korkülönbség is beleszól. Meg persze az, hogy nem akarom Adam és a köztem lévő barátságot megszakítani.
 A nap már lefelé jár. Tavasz végéhez közeledve tudhatjuk, hogy ez a késői órákra utal. Lehet már nyolc is, hamar elment az idő. A felhők kezdenek szertefoszlani, nemsokára a csillagok veszik át helyüket. Lehunyom a szemem, és hallgatom a hullámok egyre erősödőbb hangját. Most már én is érzek egy kis enyhe szellőt. Odapillantok. Az aranyhíd túloldalán a nap csücsül. Nem akar átkelni rajta, távozásra készülődik. Aludni szeretne. Ekkor tudatosul bennem, hogy én is iszonyú álmos vagyok, hiszen megerőltetett a mai nap. Annyi minden történt...
 - Bemegyünk? - kérdezem halkan, már-már suttogva. Jól esik a csend most.
 - Menjünk - felel.
 Felülök, megdörzsölöm a szemem, majd nagy nehezen erőt veszek magamon ahhoz, hogy felálljak. Vállamra dobom a táskát, melyben ott lapul a mobilom. Ad vállára dobja a törölközőjét, majd megfogja a kezem. Kicsit hirtelen ér engem ez, de rákulcsolom ujjaim. Így indulunk vissza a házba.
 Apa a kanapén fekszik. Szeme lehunyva, alszik. A TV halkan megy előtte, de láthatóan feleslegesen. Kikapcsolom, és egy kicsit megállok apa előtt, figyelni. Bár szemét nem látom, hogy kiolvassak belőle bármit is, alvás közben is sugárzik arcából a tisztaság. Szememben könnyek gyülekeznek a gondolattól, hogy lehet, hogy itt kell hagynom. 
 - Szeretlek - suttogom úgy, hogy Adam ne hallja, aki a hálószobában van. Bizonyára a pizsamáját veszi, hiszen reggel szokott zuhanyozni.
 Megsimítom apa arcát, mire finoman elmosolyodik. Remélem, nem ébresztettem fel vele, de úgy tűnik, ő békésen alszik tovább. Hát otthagyom. 
 - Bejöhetek? - kérdezem a szoba ajtaja előtt.
 - Nyugodtan! - kiált vissza Ad.
 Benyitok, és hanyatt vetem magam az ágyon. 
 - Én most így alszom, Nem érdekel, hogy bikini van rajtam, rohadt álmos vagyok ahhoz, hogy bármit is magamra kapjak előtte - jelentem ki.
 - Tőlem - vonja meg a vállát Ad, és bebújik a mellettem lévő ágyba.
 Szót fogadok magamnak, és így takarom be magam. Adam és köztem van egy rés, de pont akkora, hogy éppen hogy összeérjen a kezünk. Hát meg is fogom neki, és egymásra mosolygunk.
 - Még úgyis jobban jártam volna, ha beléd szeretek - motyogom hirtelen meggondolásból.
 - Hidd el, én is - nevet fel.
 - Szeressünk egymásba! - kérem, és lehunyom a szemem.
 - Ez lenne az éjféli kívánságod? - kérdezi kedvesen, és hüvelykujjával megsimogatja a kézfejem.
 Válaszul csak bólintok.
 - Szeressünk - suttogja, én pedig nem sokkal később elalszom.

6 megjegyzés:

  1. Ez egy fantasztikus blog :D Nagyon jól írsz.És ráadásul fantasy rajongóként azt hittem ez egy hülye fanfaction lesz,de a történet magával ragadott,nem megszokott volt.Ráadásul Mike a fôszereplő :) Várom a következő részt.Bárcsak úgy írhatnék mint te.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!*u*
      Általánosságban én sem szeretem a fanfictionokat, akárkiről is szólnak, hiszen a legtöbbször mindig ugyanaz a történet.;n; (kinek nem inge...)
      Nem lenne jó, ha úgy írnál, mint én, mert akkor nem lenne egyéni stílusod.^^
      Nagyon nagyon szépen köszönöm!:3

      Törlés
  2. Igen, egy újabb cuki rész.:3 Imádom ahogy írsz. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök neki.u^u Köszönöm szépen!:3

      Törlés
  3. Találtam egy új részt!
    A vaksötétben pötyögöm most ezt le neked: egy áldás vagy. Köszönöm, hogy írsz, és ilyen jól, és közzéteszed, hogy én meg elolvashassam itt ülve az ágyamon este háromnegyed 10-kor. ^^ :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg köszönöm, hogy ilyen hűségesen olvasod az én kis történetem!^^
      Nagyon jól esik.c:

      Törlés