2015. július 27., hétfő

19. A kerítő

Sziasztok!^^
Kicsit elgondolkoztam. Ugye nem unjátok még a történetet?;-;

 A város gyors bebarangolása körülbelül abból áll, hogy hála nekem minden kis bódénál megállunk. Nem vagyok egy vásárolgatós típus, de a különféle ékszereknek nem igazán tudok ellenállni. Persze, nem a csiricsáré félék vonzzanak, hanem az egyszerűbbek, leginkább egyszínűek vagy érdekes mintázatúak. 
 - Nézd, apa! Linkin Parkos nyaklánc. Nincs kedved megvenni? - vigyorgok rá pimaszul, arra utalva, hogy a zenélésük kezdetén előszeretettel hordott koncerteken a saját bandájuk logójával ellátott pólókat.
 - Ugyan, nekem ingyen is odaadják! - legyint tettetett egoizmussal. 
 - Na, bizonyítsd be! - unszolom, ő pedig kissé zavartan leakasztja a nyakláncot, és odaviszi az eladónak.
 - Izé... Ezt kérném! - motyogja, az eladó pedig a szemüvegét kezdi igazgatni.
 - Nem maga a zenekar frontembere? - érdeklődik óvatosan, amíg becsomagolja az ékszert.
 Apa csak kínosan bólint, és elveszi a nyakláncot.
 - Két dollár lesz! Kérhetnék egy autogramot mellé? - kérdezi csillogó szemekkel, nekem meg úgy kell visszafojtanom a nevetésem.
 Adam is mosolyogva nézi a jelenetet, de ez a mosoly nem csak a kárörvendésről árulkodik. Csodálatot vélek felfedezni tekintetében. Újból apát kezdem vizslatni. Amíg aláír egy cetlit, a pultra támaszkodik, ezzel kicsit megfeszülnek az izmai karjában. Még egy aláírást is olyan koncentrációval képes adni, hogy az valami fantasztikus. Szemei csillognak. Iszonyatosan imádom ezt a fénytörő kontaktlencséjét, gyönyörűen kiemeli kiskutyusos tekintetét, amely kompenzálja a rövid szakálla által nyújtott keménysége érzetét. Végigfut a hátamon a hideg. Apa egyszerűen tökéletes férfi. Szerencsés lesz az, aki megkapja majd őt, vagyis... Akinek a dalt írta. Igen, még mindig bennem van a gondolat a szövegéről. Annyira szeretném minden titkát tudni... De attól tartok, sosem fogom. Hiszen mi sem vagyunk vele őszinték. 
 - Nekem nem kell ez a nyaklánc - motyogja halkan, bajusza alatt, és belenyomja a kezembe. 
 - Legalább olcsó volt? - vigyorgok rá pimaszul.
 - Két dollár, ezért a kis vacakért. Komolyan, szerintem minket néznek csórónak, és nem az eladókat - magyarázza enyhén felháborodottan, miközben továbblépkedünk a macskaköves utcán. Kicsomagolom a kis ékszert, és közelebbről is megfigyelem.
 - Hát... Végül is Brad és Rob is zsidók... - kezdem, de apa egy legyintéssel rögtön elhallgattat.
 - Azt hiszem, ezt már megbeszéltük - néz rám szúrós tekintettel, én meg elszégyellem magam, és halkan elmormogok egy bocsánatot. Nem vagyok rasszista, elvégre tök jó fejek, de azért néhanapján szoktam a dologgal viccelődni, aminek persze apa nem igazán örül. Nem veszi nagy örömmel, ha a munkatársai és legjobb barátjai származásán gúnyolódom, pláne, hogy apa is félig japán, félig orosz.
 - Juj, ez a kajálda jó! Nagyapámmal szoktunk ide jönni. Tök finoman főznek, és még csak nem is drága - mutat Ad egy étteremre, így oda vesszük az irányt.
 Szerencsére, nincsenek sokan, de akik vannak, természetesen megbámulják apát. Ketten kérnek is egy közös képet, amit persze mosolyogva konstatál. 
 Az egyik üres sarokban foglalunk helyet. Én Adam mellé ülök, apa pedig elénk. Megrendeljük a kajánkat, majd egy darabig magunk elé meredve ülünk, enyhén kínos csendben. Ezt végül apa töri meg.
 - Na, és hogyhogy csak most találtatok egymásra? Ha nem vagyok túl indiszkrét.
 Én nem igazán tudok erre mit felelni, de szerencsére Adam remekül tud improvizálni.
 - Én azért nem mertem Angienek bevallani az érzéseimet, mert féltem, hogy a barátságunk kárára mehet. Hát... Végül is rá is ment, de így sokkal jobb, úgy gondolom - utolsó mondata közben romantikus tekintettel rámpillant. Én visszamosolygok, ám nem tudom olyan őszinte szerelemmel figyelni, hogy hihető legyen, ezért inkább zavartan az asztal alá nézek, hogy ne kelljen senki tekintetével találkoznom.
 - Na, nyugodtan megcsókolhatjátok egymást előttem, nem kell itt szégyenkezni! - mondja kedvesen, nekem pedig összerándul a gyomrom. 
 Ismét ránézek Adamre, ő pedig egy finom bólintással jelzi, hogy készen áll. Mély levegőt veszek, és odahajolok hozzá. Csak egy szájra puszi, de engem már ez is zavarba hoz, pláne apa előtt. Mikor eltávolodunk, tekintetem ösztönösen rátéved, majd ismét az asztal alá. Apa arcán őszintének tűnő, de valahol mélyen mégis különös mosoly ült. Talán neki is hiányzik az, hogy valakit tudjon szeretni és csókolni. ,,Úgy lennék az a valaki..."
 - Szépek vagytok - biccent aztán, és megissza a maradék szénsavas ásványvizét. 
 - Elkérhetem a nyakláncot? - kérdezi Adam hirtelen.
 - Ezt? - mutatok csodálkozva a Linkin Parkos darabra.
 - Elvégre uniszex ékszer, nem igaz? - vonja meg a vállát. - Meg nem hinném, hogy olyan sokat hallgatod apád zenekarát - vigyorog.
 - Miért, te hallgatod? - röhögök, és átnyújtom neki.
 - I've become so numb, I can't feel you there... - kezdi el dúdolgatni a leghíresebb számuk refrénjét, majd a fülemhez hajol, és belesúgja: - Otthon majd tőlem is kapsz valamit!
 Aztán megpuszilja az arcom, és eltávolodik. Zavartan pislogok magam elé. Vajon mit akar nekem ajándékozni?
 Nem sokkal később kihozzák a rendelt ételt. Nekem rántott sajtot, apának sült húst, Adamnek meg valami pörköltszerűt. Nem sokat csámcsogunk rajta, hamar elfogyasztjuk. Apa kikéri a számlát, majd a pénztárcájában kezd el kutakodni, de Adam ráteszi a kezét a karjára.
 - Hagyd csak, majd én fizetem! - mosolyog rá, és előveszi az AC/DC-s tárcáját, majd kikotorja a megfelelő összeget. Alig van benne valami, csoda, hogy meghív minket.
 - Köszönjük szépen, nagyon kedves vagy! - mondja apa. - Biztos, nem gond?
 - Ugyan! - legyint Ad,
 - Besegítek! - lehelem, de Adam az én kezemet is lefogja, és átadja a pénzt a pincérnek. Üres a tárcája.
 Az étteremből rögtön hazafelé vesszük az irányt, hiszen egész' sokáig elkóvályogtunk, hála nekem. Ebédelni is csak háromkor sikerült. Visszaérve átvedlünk fürdőruhára, mert kész kánikula uralkodik. Látszik, hogy közeleg a nyár. Régen láttam apát fürdőnadrágban, és akkor még nem is figyeltem meg annyira. Enyhén hosszított fazonú, sötétkék gatya, és napszemüveg fedi csupán. Lábán egyszerű strandpapuccsal. A rajongóknak nem igen van lehetőségük így látni, így kiváltképp szerencsésnek érzem magam. Nincsen túlzottan kigyúrva, de azért látszik, hogy foglalkozik a testével. Adam alakja kétség kívül jobb, de minduntalan csak apát tudom figyelni. Jobban belegondolva, ez borzalmas. 
 - Mehetünk? - kérdezi. 
 Bólintunk, én pedig felkapom a strandtáskát, amiben csak naptej és törölközők lapulnak. A telefonunkat kivételesen nem visszük magunkkal, kivétel apa, hiszen bármikor hívhatják munkaügyben.
 A tó hullámokkal köszönt minket, a nap pedig fényesen és égetően ragyog az égen. Jól esik most a meleg. 
 - Ad, bekened a hátamat? - fordulok felé segélykérő tekintettel.
 - Kérdd meg Mike-ot, nekem most WC-re kell mennem! - néz rám kedvesen, és óvatosan kacsint. Ezt most nem értem.
 - De utána miért nem tudod bekenni? - motyogom zavartan.
 - Fehér a bőröd, akármelyik pillanatban leéghetsz - magyarázza Adam. - Mike is biztosan szívesen bekeni neked - biccent felé, és elviharzik.
 Egy darabig bénán ácsorgok, majd hirtelen bevillan valami. Talán Adam most kerítőfiúsat játszik? Mi oka lenne rá? Hiszen ő is tudja, hogy apa és a köztem való kapcsolat teljességgel lehetetlen és vérlázító. Ráadásul ő is szereti, vagy mi...
 - Tényleg szívesen bekenem a hátad, add csak ide a naptejet! - nyújtja felém a kezét apa, én pedig a tarkómat zavartan dörzsölve átnyújtom neki.
 Megfordulok, és nemsokára megérzem a hideg krémet a hátamra csurogni, majd apa ennek érzetét meleg kezének simogató mozdulataival kompenzálja. Érintése nyomán jeges érzés fut végig rajtam. Szívem hevesen dobog, és már-már kínosan érzem magam, attól, hogy ilyen érzelmeket vált ki belőlem cselekedete. Nem kellett volna hagynom, nagyon nem. Azonban nem tart sokáig a dolog, és keze elhagyja kimelegedett hátamat. 
 - Köszönöm - suttogom, még csak véletlenül sem keresve tekintetét, és elveszem tőle a naptejet.
 Adam nem sokkal később jelenik meg, és rögtön a kérdéssel indít, mi szerint apa bekente-e a hátamat. 
 - Bekente - felelem halkan. - Biztosan a tied is vállalja - fűzöm hozzá gúnyosan.
 - De én azt akarom, hogy a csajom tapogasson - vigyorog, én pedig nem tudom hova tenni a viselkedését. Valahol mélyen hálás vagyok neki, de amit csinál érthetetlen számomra, és ez feldühít.
 - Jól van - mondom neki kissé haragosan. - Fordulj meg!
 Ő szót fogad. Csöpögtetek a hátára egy kis naptejet, és mielőtt el kezdeném kenegetni, jó erősen rácsapok.
 - Bocsáss meg, véletlen volt - nézek rá szarkasztikus vigyorral.
 - Semmi gond, drágám, tudom, hogy dobtanfolyamra gyakorolsz - harap rá az ajkára. Tekintetéből és vörös hátából látom, hogy nem volt gyenge ütés.
 Gyorsan túllendülök a kenegetésen, és hanyatt vágom magam a törölközőn.
 - Nem jössz fürdeni? - kérdezi Adam.
 - Most napozni van kedvem - felelem közönyösen.
 - Amúgy is hulla vagy, szóval rádfér - vonja meg a vállát, és besétál a vízbe. 
 - Bagoly mondja bögölynek* - morgom, arra célozva, hogy az ő bőre sem a barnaságáról híres.
 - Én is bemegyek, ha nem bánod... - néz rám apa.
 - Dehogy bánom, menj csak! Szerintem én sem fogom sokáig bírni a parton, ekkora hőségben - legyintek, ő pedig követi Ad-et.
 Egy darabig forgolódok a törölközőn, majd mikor már tényleg nem tudok mit kezdeni magammal, én is berohanok a vízbe. Első dolgom persze az, hogy Adamet kezdem fröcskölni.
 - Hé, mi bajod? - röhög fel.
 - Nekem? Ugyan, semmi! - legyintek. - Köszönöm, hogy bekentél!
 - Ó, hogy ez lenne a gond! - kiált fel, és maga elé tartva a kezét, hogy ne az arcába fröcsköljek, óvatosan közeledik felém, majd megragadja vállam, és maga felé fordít. - Tudod, hogy én csak jót akartam.
 - Mivel akartál jót? - kérdem számonkérőn, és egy meglehetősen szokatlan hangon. - Te is tudod, hogy semmi esetre sem akarok összejönni a nevelőapámmal. Ráadásul... Ez neked miért jó?
 - El akarom felejteni. Rájöttem, hogy az lenne a legjobb, ha megszüntetnék vele mindenféle kapcsolatot. Angel, én nem akarok vele többet találkozni.
 - És miből gondolod, hogy én vele akarok lenni? - kérdezem, és kitépem a karom a szorításából.
 - Ha a valódi apád elvisz, gond nélkül megtörténhet - magyarázza kimérten.
 - Adam, huszonkét év van köztünk... - Egyik kezem a csípőmre teszem, másikat a homlokomra. - Ez sosem történhet meg, érted? Ő nevelt fel! És abban sem vagyok biztos, hogy képes lennék rá úgy, hogy... Te is...
 - Velem ne foglalkozz, oké? - kér meg, egy keserű félmosollyal az arcán. - Túlteszek rajta. Egy szerelem sem tart örökké. 
 Képtelen vagyok mit felelni. Nyugtassam azzal, hogy ugyan már, biztos nem véges a dolog? Hazudjak neki a gondolataimról? Arról, hogy nem zavar, hogy szereti apát? Nyilván zavar, és ezt ő is tudja. Tud ő mindent. És mégsem értem, hogy miért akarja minden áron elérni, hogy együtt legyek apával. El akarja felejteni... De azzal miért lenne jobb, ha a legjobb barátnője lenne együtt azzal, akit ő is szeret? Nem tudom eldönteni, hogy ez önzőség-e, vagy jóindulat.
 - Akkor talán én sem fogom örökké szeretni - sóhajtok végül. - Legalábbis nagyon remélem.
 Kimegyek a vízből, és magam köré terítem a törölközőt. Egy kicsit egyedül van kedvem lenni, így a strandtáskát itt hagyom, és elindulok a kis ház felé.
 Beérve levetem magam a kanapéra. Hallgatom a csendet, majd' megfulladok benne. Nem mondom, hogy nem esett jó apa érintése, mert fantasztikus érzés volt. Túlságosan is. Olyan kínosan volt az egész helyzet, és most is annak érzem magam. Kínosnak, szánalmasnak. Talán Adam csak provokál. De miért tenné? Jobb ember ő annál, hogy direkt szívasson. Bárhogy is töröm a fejem, mindig csak kérdésekbe ütközöm. Újabb és újabb kérdésekbe, úgy érzem, sosem lesz már biztos válasz. Alig várom, hogy hazaérjek, hogy elolvashassam a levelet, hogy véget vessek ennek az egész mindenségnek. Csak Adamet nem akarom itt hagyni. És valójában apát sem.  

*,,Bagoly mondja bögölynek, hülye bögöly, dögölj meg!"

6 megjegyzés:

  1. Ez volt az eddigi legjobb fejezet! Imádtam. Még ilyet ^¤^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, ezt nem gondoltam volna.*0* De nagyon örülök neki, köszönöm szépen!^^

      Törlés
  2. Ez szuper volt! Dehogy unjuk, csak így tovább! owo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annak örülök, mert én sem.:"3 De hát mégiscsak ti vagytok az én olvasóim.^^ Nagyon köszönöm!

      Törlés
  3. Alig várom a kövit💜

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem még a héten megírni,m de nem ígérek semmit.^^"

      Törlés