2015. július 31., péntek

20. Nyitás

Halihó!^^/
Elég sok leírást sikerült belecsempésznem ebbe a részbe. Remélem, nem gond.^^

 Nyikorogva nyílik az ajtó, majd Adam lép be rajta. Csurom vizes, nem törölközött, hanem rohant hozzám. Leül mellém az ágyra. Én fekszem, és a plafont bámulom. Nem akarok szemkontaktust létesíteni vele.
 - Ne haragudj! - kezdi halkan.
 - Nem haragszom - jelentem ki tárgyilagosan. - Miért haragudnék?
 - Őszintén szólva... Fogalmam sincs - vallja be zavartan, a tarkóját dörzsölgetve.
 Gúnyos mosoly ül az arcomra, majd le is hervad róla. Felülök, és komoly tekintettel rámeredek.
 - Tényleg nem tudod, mi bajom?
 Adam megrázza a fejét.
 - Nem. Én csak jót akartam azzal, hogy Mike-ot és téged összehozlak. Mindkettőnknek.
 - De Adam, ez nem lehet. Érted? 
 - Tudom, az apád, meg nagy a korkülönbség, meg minden lófasz - legyint. - De hát szereted. Ez ellen nem tudsz mit tenni. Gondoltam, léphetnénk, hogy ne itt üljünk ölbe tett kezekkel. Maximum kiderül, hogy részéről sem okés a dolog. Aztán, hogy magamra nem gondolok... Figyelj, Angel. Nekem így is, úgy is kevesebb esélyem lenne nála. És ezt te is tudod!
 - Értem én... De mi van akkor, ha apa is meleg? Elvégre ezer éve nem volt már barátnője!
 Ezt nem biztatóan mondom, ugyanis én se örülnék neki, ha az lenne. Sőt. Tőle még nehezebben fogadnám el, ha most vallaná be. Mégiscsak nagyobb őszinteséget várok el a nevelőapámtól, mint a legjobb barátomtól. Ez úgy gondolom, természetes.
 - Az már régen kiderült volna - mosolyodik el Ad finoman. - Meg aztán köztünk is van némi korkülönbség.
 - Lehet, a melója miatt titkolja! - próbálkozom tovább, és kezdek megrémülni, hogy ilyeneken töröm a fejem.
 - Előled is?
 - Jogos - sóhajtok fel. - Ahogy a korkülönbség is. Tehát mindkettőnknek veszett ügy.
 - Lehet. És tényleg jobb, ha felkészülünk a legrosszabbakra. Nem jó dolog hiú ábrándokba ringatni magunkat - mondja, és megsimítja az arcom. A hideg víz miatt az érintése is hűvös, mégis nyugalmat áraszt. El is mosolyodok, és belebámulok nagy, kék szemeibe. Gyönyörű szemei vannak. Igaz, közel sem olyan szépek, mint apáé, de ezek is igézően hatnak rám. Szinte csókra csábítanak. - Még egyszer sajnálom. Most már tudom is, hogy mit.
 - Ne sajnáld! Inkább... Köszönöm, hogy ennyire figyelmes vagy velem - suttogom, majd egy nagyot sóhajtok. - Úgy izgulok a holnap miatt.
 - Akkor nézed meg a levelet, ugye?
 Bólintok.
 - Ne félj, végig ott leszek melletted! Ha akarod, majd én olvasom fel.
 - Nem kell - rázom a fejem. - Ez az én dolgom. Te csak fogd a kezem, ha úgy van, hogy az ájulás kerülgetne! - vigyorgok.
 Ad felpattan az ágyról, és haptákba vágja magát.
 - Számíthatsz rám!
 Felnevetek. 
 Ekkor nyílik újra az ajtó, és most apa lép be rajta.
 - Úgy eltűntetek srácok! Kis híján aggódtam miattatok - röhög. - Örülök, hogy megvagytok.
 - Apa! - állok fel hirtelen, és egy lépést közeledek felé. - Holnap szeretném elolvasni a levelet.
 Arcáról lehervad a vigyor, és komoly, kissé ideges tekintet cserél vele helyet. Majd mély levegőt vesz, és bólint.
 - Persze, ez természetes - mondja lehunyt szemekkel. - De azért én is szeretném megtudni, mi volt benne. Feltéve, ha nem privát.
 - Igen, tudom. Előtted nincs... titkom... - motyogok, majd lesütöm a tekintetem. Komolyan, lassacskán lételememmé válik a hazudozás.
 Apa egy keserű mosolyt erőltet az arcára, és átkarol. Félmeztelen teste hozzám simul, és engem is csupán egy bikini fed. Lever a víz attól a mérhetetlen zavartól, amit ezzel az öleléssel okoz nekem. Hátamat kezeivel simogatja. Érdekes, neki nincs annyira lehűlve, mint Adamnek, kellemes meleget áraszt most is. Hihetetlen, mennyire tökéletes minden porcikája, mozdulata, tekintete... Nincsenek rá szavak. Érzem szívének fürge dobogását. Nyilván ő is retteg a levél tartalmától. Azonban még így is fele olyan sebes sincs a szívverése, mint az enyém, mely majd kilövi a mellkasom. Egy ideig csak lógatom magam mellett a kezeim, majd átkarolom a nyakát. Úgy beletúrnék a hajába... Kíváncsi lennék, hogy reagálna. Azonban nem sokat tudom törni ezen a fejem, hiszen hamar eltávolodik tőlem. Rám mosolyog, és végigsimít az arcomon.
 - Köszönöm, hogy vagy nekem! - mondja meghatottan, és mielőtt könnybe lábadna a szeme, kisétál a szobából.
 Zakatoló szívvel meredek utána. Ahol ő most hozzámért, a hideg futkos rajtam, és közben izzadtságcseppek díszítik a homlokom. Ráadásul Adam ezt mind végignézte. Zavartan pillantok rá, aki ide se mer nézni. Megértem. Én a helyében már rég a párnámba nyomnám el a sírást.
 - Ne haragudj! - motyogom.
 - Az apukád. Természetes, hogy megölel - jelenti ki, elcsukló hangon. - Későre jár. Alszunk?
 Ajkamba harapva bólintok. Összeszedem a pizsamámat, és bevonulok a fürdőbe, hogy magamra kapjam. Ott belebámulok a tükörbe. Arcom piros. Vagy leégtem, vagy apa tette miatt vörösödtem ki. Fogalmam sincs. Csak annyit tudok, hogy jobb szeretem, ha hóka vagyok, és nem egy homár. Végigsimítok arcom azon oldalán, melyet ő is megérintett. ,,Az ő keze fényévekkel puhább" - gondolom. Már nem rejtegetem magam elől ezeket a gondolatokat. Egyszerűen nincs miért rejtegetnem. Ha az igazi apám elvisz, már úgyis mindegy lesz. Így is úgy is le kell mondanom annak az illúziójáról is, hogy Mike az apám. Mike csak felnevelt. ,,Csak" felnevelt. Lehet, hogy sutba kell ezt dobnom. Talán nem kár érte. Így elrejthetem végleg azt a bűnös tényt, hogy beleszerettem egy nálam huszonkettő évvel idősebb férfibe, aki ráadásul az apám. Mindegy lesz. Talán keserű szájízt érzek, ha erre gondolok, de legalább kicsit megnyugszik a lelkiismeretem. 
 A fürdőszobából egyből az ágyamba vetem magam. Nincs most kedvem elköszönni apától. Lehet, lesz még rá lehetőségem, csak akkor az már végleges lesz. Holnap minden kiderül. 
 Egész este szinte semmit nem alszom. Végigforgolódom az éjszakát, és képtelen vagyok tisztán látni bármit is. Kérdésektől menekülve csak újabb kérdésekbe ütközöm. Nem hagy nyugodni semminek a gondolata sem. Minden olyan lehetetlen és tehetetlen. Végül úgy döntök, körülbelül fél öt fele, hogy elkezdek bepakolni holnapra, és ha már ott tartok, fel is veszem az aznapi ruhámat. Ebből már úgysem lesz alvás. Halkan, ügyelve, hogy senkit ne keltsek fel, odaosonok a bőröndömhöz, és nekikezdek. Az első, ami feltűnik, az az egy doboz óvszer. Végül mégsem vettem hasznát, de tulajdonképpen hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult. Sosem tudnám megbocsátani magamnak. Gyorsan átvedlek, és mindent szépen összehajtva berakok a bőröndömbe. Ez a rendezettség nem igazán vall rám, de jelenleg úgysem nagyon tudom mivel lekötni magam. Ebben a nyomorult kis házban még térerő is alig van, nemhogy wifi... 
 Egész' gyors és precíz vagyok, elvégre csupán negyed órába telt, mire mindent összerendeztem. Igaz, a fényekkel kissé megküzdöttem, de szerencsére a telefonom zseblámpája nagyban a segítségemre volt. A maradék időt úgy döntök, TV nézéssel ütöm el. Így kimegyek a szobából, és rávetem magam a kanapéra. Nem csoda, hogy apa a fél hétvégét itt töltötte, elég kényelmes kis hely. Bekapcsolom a TV-t, de rájövök, hogy feleslegesen. Egyszerűen egy műsor sem tudna lekötni most. Szimplán üres tekintettel bámulok magam elé, és kapcsolgatom a csatornákat. Vagy dögunalom megy benne, vagy negyed órát kell arra várni, hogy elkezdődjön az adás. Hihetetlen, hogy éjszaka senki sem nézi ezt a készüléket. És mikor végre én rávetemedek, akkor egyszerűen nincs adás. Hihhetetlen. Felháboríító. Ahogy így magamban töprengek, azon kapom magam, hogy elég hangosan gondolkodom, ugyanis magamban beszélek. Azért ennyire antiszociális nem lehetek...
 Végül nem sok időt szenvedtem a TV előtt, ugyanis az estéből maradt utolsó másfél órát sikerült alvással töltenem. Az ébreszt fel, hogy Adam mögöttem áll, és egyszerűen bámul. Amíg én igen érdekes pozícióban fetrengek a kanapén, a bekapcsolt TV előtt, nyáladzva. Remek. Ennél csábosabb nem is lehetnék, kérem.
 - Forgolódtam vagy horkoltam vagy..? - kérdezi vigyorogva.
 - Ja, nem. Szimplán nem tudtam aludni - motyogom, majd megdörzsölöm a szemem. Sikerül egy fél kiló álommorzsát (magyarul csipát) kidörgölnöm belőle. 
 - Értem. De legalább te indulásra készen állsz. Azért meg tudsz várni minket? - néz rám szarkasztikus mosollyal az arcán.
 - Nem, majd jogsi nélkül elhajtok nélkületek. Muhaha! - nevetek fel. Egész' hiperaktív vagyok ahhoz képest, hogy tulajdonképpen molyfingnyit sem aludtam. Tudom, hogy ez nem fog kitartani délutánig.
 - Gonosz vagy. Ez tetszik - kacsint Ad, és besétál a szobába, feltehetően összepakolni. 
 Hirtelen beugrik, hogy nem is mosakodtam ma, így belépek a fürdőbe ezt bepótolni. Meglepetésemre bent találom apát is. Csupán egy törölköző takarja. Éppen borotválkozik. Illetve megigazítja az arcszőrzetét, hogy a megszokott formában viríthasson előttünk. Egész' zavarba jövök a látványtól. Olyannyira, hogy csak befújom a hónom alját, illetve fogat mosok. A mosakodás maga valahogy egyszerűen elfelejtődik. Nem tudom apa felsőtestéről levenni a szemem, így magamban azon imádkozom, hogy bár mindig takarná valami előttem. 
 - Láttam, összepakoltál - szólal meg hirtelen, ezzel kicsit kizökkentve a bámészkodásomból. - Hogyhogy ilyen korán keltél?
 - Valójában nem is aludtam - vallom be szórakozottan vakargatva a tarkómat.
 - Hogyhogy? - néz rám döbbenten.
 - Biztos a meleg vagy hideg front. Fene tudja, mire lehet ezt fogni - legyintek.
 - Értem.
 Itt meghal a beszélgetés köztünk, ezért inkább elhagyom a fürdőt, és kivonszolom a bőröndöm a házból. Adam is nemsokára ugyanígy cselekszik.
 - Jó lenne még egyet pancsolni, nem gondolod? - kérdezi a víz felé meredve. 
 - Hát igen. De majd legközelebb. Persze, csak ha nagypapád is benne van - mosolygok rá.
 - Szerintem simán. Amúgy is én vagyok a kedvenc unokája - vigyorog büszkén, én meg felnevetek.
 - Ch, pont te? - kérdezem, mire beleöklözik a vállamba.
 - Mivelhogy én vagyok az egyetlen, ja - vonja meg a vállát, én pedig elröhögöm magam.
 - Ezt a kivételezést...
 - Szörnyű - ingatja a fejét tettetett elkeseredettséggel. 
 Nemsokára apa is megjelenik a bőröndjével, így beülhetünk a kocsiba. 
 Az út hazafelé rövidebbnek tűnik, mint odafelé. Apa pedig meg sem kérdőjelezi, hogy Ad beugrik hozzánk, egyszerűen haza se viszi, szimplán nálunk dobja le. 
 Amikor megáll az autó a kertünkbe, görcsbe rándul a gyomrom. Most jön a levél. Te jó ég. Hevesen zakatoló szívvel veszem ki a bőröndöm a csomagtartóból, és egyből a szobám felé veszem az irányt, amint lerakom, megvárom, amíg a többiek is behurcolkodnak, és apa felé fordulok. Nagyot nyelek, és felteszem a kérdést:
 - Elkérhetem a levelet?
 - Már most? - csodálkozik. Arcát izgalom és bánat érzete díszíti.
 Nem szólok, csak egy bólintással válaszolok. Ő nem sokat kutat az iratok közt. Hamar kiemel egy normális méretű borítékot, melyre gyönyörű kézírással rá van vésve apa neve. Herold Matt. 
 ,,Tényleg. Engem valójában Angel Mattnek hívnak." - tűnődök el hirtelen, és remegő kézzel elveszem Mike-tól a borítékot. Szaggatott lélegzettel Adam felé fordulok, és egy biccentéssel jelzem, hogy készen állok. Bevonulunk a szobámba, és becsukjuk az ajtót. Szinte ráesem az ágyamra, olyan nehezen állok a lábamon. Egy darabig bámulom a papírt, majd sebesen Ad kezébe nyomom.
 - Oké, nyisd ki te! - kiáltok.
 - Dehogy nyitom - néz rám Adam furcsán.
 - De, kérlek! Én nem tudok szépen borítékot bontani. Én fogom felolvasni, de legalább nyisd ki te, kérlek!
 Adam sóhajt, és teljesíti a kérésem. Óvatosan felnyitja a leragasztott részt, és kiemel belőle egy gondosan összehajtott, A4-es lapot. Átnyújtja nekem, én pedig alig bírom széthajtani, úgy remegek. Végül sikerül, és hangosan felolvasom a tartalmát...

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jól írsz, a történeted egyedi és érdekes.
    Kíváncsi vagyok a folytatásra. (:

    VálaszTörlés
  2. Jujjci ma talaltam ra de mar imadom♥♥♥♥
    Meg lehet kovezni de bekem addig nem volt fogalmam arrol h ki az a Mike amig par fejezettel elotte nem lett irva h a Linkin Park frontembere.... vannak ilyenek sajna
    Ennek ellenere irto jooo ez a sztoriii ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egyáltalán nem ciki, hiszen Chester Bennington neve általában többet mond az embereknek.^^ Viszont én Mike-ot imádom a legjobban, így természetesen róla írtam fanfiction-t.:3
      Nagyon örülök, hogy így megfogott a történet, és köszönöm szépen a dícsérő szavakat!\(^^)/

      Törlés
  3. Vár nálam egy kis meglepetés! :) http://openocean-janet.blogspot.hu/p/interju.html

    VálaszTörlés